Amiről írni szeretnék: élet a kereszténység nélkül. Fel fogom sorolni a pro és kontra érveket, tehát hogy mit tett értünk, mit vett el tőlünk.
A második részben felvázolok majd egy lehetséges múltat/jövőt a kereszténység nélkül, tehát hogy hol tarthatnánk ma, ha nem lenne, nem lett volna.
Felvezetés
Ma reggel a buszon utazgattam kedvenc munkahelyem felé, és közben zenehallgatással múlattam az időt. A Jézus Krisztus Szupersztárt hallgattam, mivel ez egyik kedvenc musicalem, mondhatnám azt is kis túlzással, hogy ebből tanultam meg angolul. Mindenesetre tudatos gyermek- és kamaszkoromban ezt a zenét irgalmatlanul sokszor hallgattam, betéve tudtam. Csak nyalánkságként: néhány dalt magyarul is hallottam belőle, akkor tudtam meg, hogy Nádas György nemcsak Hugyosjózsi tud lenni, hanem színész is a javából.
A magam részéről
A korai évek
A katolicizmushoz nem sok közöm volt világéletemben, talán csak annyi, hogy szüleim Nagyanyám nyomására, nomeg hogy vidéken a hetvenes években (is) nagy divatja volt ennek, megkereszteltettek katolikusnak. Ez az életemet nemigen befolyásolta, talán csak a nyarankénti eseti templomba járással, amikoris esténként Nagymamám hóna alá csapott vagy félszáz unokát, és becipelt minket a templomba, ahol mise közben megcsodáltuk a poros és kopott, de bőven aranyozott máriás-jézusos-angyalos képeket és szobrokat. Leginkább az elmegy és a jó buli volt kategóriákba tudom sorolni ezeket a kalandtúrákat, nagyobb hatást nem tettek rám, bár Anyám (és Apám is, aki hívő párttag volt) váltig állították, hogy Nagyanyám -halála után- fentről figyel engem, úgyhogy legyek jó. Kicsit elhittem, kicsit nem, kicsit jó voltam, kicsit nem.
A kereszténység -bármit is jelentsen ez a kifejezés, a szagértők még vitatkoznak rajta- kétszer játszott valamilyen szerepet az életemben. Először, amikor a gyárban, ahol kezdő vegyésztechnikusként dolgoztam, megismertem egy nagyon szimpatikus öreg kollégát, talán Gyuri bácsinak hívtuk, már nem emlékszem. Ő, mint kiderült, jehovista volt, egész életében, ami nagy dolog, mert volt vagy hatvan éves akkor '89 környékén, és hát saját bevallása szerint is igen komolyan üldözték őket a vérkomcsi időkben, kevésbé komolyan a vérkádárista időkben egyaránt.
Gyuri bácsi nagyon szelíd, szinte már birka ember volt, nem lehetett semmivel feldühíteni. Annyira feltűnő volt a sok egyszerű (bár hozzá kell tennem, jószándékú, segítőkész) kolléga között, hogy akaratlanul is beszélgetni kezdtem vele (jut eszembe, angolul, mivel az öreg nagyon vágta a nyelvet is, ez akkortájt ritka volt, mint a fehér olló). Végül kibökte, hogy ő Jehova Tanúja. Nekem ez semmit nem mondott, főleg angolul nem, soha a büdös életben nem hallottam semmit róluk, szerintem nagyrészt Apám merev elzárkózása miatt bármilyen vallásos témától, amit elmondása szerint Nagyapám folyton hangoztatott tézise támogatott meg nála, miszerint minden pap és egyház csaló gazember, mert a fronton a magyarokat a magyar pap, az oroszokat az orosz pap áldott meg lovastul, fegyverestül az ellenséggel szemben, ők meg ugye egy céghez tartoznak, egy a főnökük is.
Naszóval, Gyuribá' mondta, mutatta, hozta, magyarázta, rajzolta az én gyermekien tiszta és szűzies elmém makulátlan havába az ábrákat és nyomokat. Elmentem hozzá "elbeszélgetésekre", találkoztam elvtársaival, és mi tagadás, jó volt az egyszerűségben leledzeni.
Apám egy nap valamiért megtudta, hogy mit teszek, és először irgalmatlan égiháborút kezdeményezett, aztán meg a meggyőzés -és a megvesztegetés- eszközéhez folyamodott. Kaptam tőle egy Seiko automata tényleg nagyon faszántos karórát, ha többé nem állok szóba Gyuribával és kompániájával. Én kitartottam az elveim mellett, nem is tudom, legalább fél percig, aztán a csuklómon a lötyögő karórával másnap megmondtam Gyuribának, hogy bocsesz, de én mégsenem. Hümmögött, megértette, biztosan gondolta magában, hogy íme egy elveszett lélek már megint.
Felnőttebben
Történt pediglen, hogy életemnek a sötét szakasza véget ért, és önhibámon belül még sötétebb szakasza kezdődött (persze az elején még volt zseblámpa, ami elhitette velem, hogy "húdefény van itten").
Katona voltam (igen, én még voltam) éppen, és újsághirdetés útján ismertem meg majdani exfeleségemet. Összetalálkoztunk, és járni kezdtünk. Ám míg mások fergeteges orgiákat rendeznek bohó fiatalságukban, én az akkori jövendőbeli ex és családjának nyomására mit tettem, én barom? Elkezdtem eljárogatni a hitgyülibe, "mert az olyan jó, és szép, és majd meglátod, neked is jobb lesz (ki nem mondottan: mint a kufirc :-))".
Első barátnő, zéró tapasztalat, ahelyett, hogy odébbálltam volna keresve egy nekem való
Mivel az ex nagyon komolyan vette Janiöccse intelmeit, hogy semmi szex, szipó, göngyöleg a házasság előtt, így maradt az elfogadás, a gyülibe járás és nem sokkal később a házasság. Oké, kövezzetek meg, én most önéletrajzot is írok, ez egy blog, lehet fikázni és szarral dobálózni. Én marha, elvettem az első utamba kerülő (én abszolúte nem főnyeremény) nőt - a vallás miatt. Na, leírtam, azt hiszem, az én szaros kis életemben ezt tette a vallás, máséban mást, döntse el kiki, hogy mit vél hát róla.
Ami jó mégis volt ebben: lett két gyerekem, akik, bár tőlem messze élnek földrajzilag és lélekben is, mégis csak az én vérem, szeretem őket, bár nagyon büszek nem vagyok rájuk, részben az én, részben az ő hibájukból. Ez van, őket nem bánom egyedül.
A HGY-ből és a vallásból szinte egyidőben ábrándultam ki, és ettől kezde lettem egyesek szerint "szkeptikus és minden természetfelettitől mereven elzárkózó bunkó", szerintem meg "szkeptikus és minden természetfelettitől mereven elzárkózó néha bunkó" ember. Engem ne akarjon senki valami szebb, jobb, akármibb világgal kecsegtetni se itt, se a túlvilágon. Nem kérek belőle, csak azt fogadom el, amit láthatok, érinthetek, szagolhatok, vagy legalábbis az agyammal felfoghatok a logika útján. Többre tartom a tudományt bármi másnál, és bár tudom, hogy én egy buta tök vagyok ahhoz, hogy mindent, vagy a semminél kicsit többet felfoghassak a világból, de mégis inkább ez, mint a többi felsorolt hit és elmélet.
Perszonalizáció után
Ennyit nagyjából az én személyes élményeimről, következzék hát a vallás, a keresztény vallás, és a katolicizmus mint történelmi erő szubjektív elemzése MaC billentyűzetéből.
Az ember majomkíváncsisággal "megáldott" lény, mindig tudni akarja, mi van a dombon túl. Két dolgot tehet: vagy elindul, és felsétál a dombtetőre, hogy meglássa, mi van túl, vagy leül, és sokat gondolkodik rajta, mi minden lehet a túloldalon.
Hevenyésszünk össze most pár definíciót indulásként.
Tudományos elmélet: olyan állítás, amit megismételhető kísérlet támaszt alá, és amit tudományos elmélettel, kísérletekkel lehet cáfolni.
Tudomány: olyan világnézeti mód, amelynek használatával gyakorlati ismereteket szerzünk a világról. Tipikusan a dombtetőre kapaszkodás a módszere, függetlenül attól, hogy a domb magasabb vagy alacsonyabb a következőnél (mert következő domb mindig van!).
Hit: amikor nem akarok fáradozni a hegymenettel, mert úgyis tudom, hogy mindig csak újabb és újabb dombok jönnek, akkor elhiszem, amit másvalaki mond, hogy "van egy naaagy és legvégső domb, és ez már tuti, ne ugrálj már, ha jól ülsz, egyszer csak magától itt lesz az a legnagyobb domb, ne félj". Ez mindenkinél egyedi, és ha egyszer kialakult bármilyen formája, úgyse tudsz vele mit kezdeni kívülállóként. A hit jellemzően nem tudományos elmélet, mert nem cáfolható tényekkel.
Vallás: sok, dombok között üldögélő ember összességéből álló szerveződés, ami szereti/szeretné magába zárni az összes embert, hogy az idők végéig fennmaradhasson. A kezdetekor pár top level alapító tag kiválaszt egy ígéretes hitvariánst, kigyomlálja, pátyolgatja, széppé teszi a szemnek és a fülnek, majd nekilát tagokat toborozni. A friss belépőket szép szavakkal, ígéretekkel magáévá teszi, majd a lelkileg átgyúrt tag hitvilágát felülírja a saját nézeteivel. Innentől már csak a még nem tagok ellen kell védekezni, ők lesznek a sajnálni valók, a megtérítendők, ha nem megy, akkor a kiközösítendő, végső esetben a kiirtandó ellenség. Őket gyakran egy természetfeletti rossz tartja a markában, akit gyűlölni kell, követői pedig nem emberek, tehát bármit szabad velük tenni.
Az, hogy az emberiség történelme során hány és miféle vallás fordult már elő, nem vág a témába. Én most a kereszténységet piszkálgatom, koncentráljuk hát erre.
Miből is indult ki? Minden mítosznak van valami valóságalapja, ez alaptézis. Az ember ugyanis olyan állat, hogy mindig hozzákölt valamit a látott-hallott dolgokhoz.
Amit el tudok képzelni: volt egy muki valahol egy földrajzilag és politikailag kényes helyen, aki tett valamit, még talán a mások javára is. Aztán a fennálló rend elleni izgatásért jól fejbevágták.
Ennyi tény bőven elfogadható számomra, privát véleményem, hogy ennél több nem is történt. Ám mivel az ember fenti állatfajta, néhányan -feltehetően jóindulattal- kiszínezték a dolgot, az eseményeket "hozzáigazították" a próféciákhoz, végül jódolgukban még a lehetetlent is beleszőtték a sztoriba: bizony, megtörtént a lehetetlen, feltámadott harmadnapon. Hát igen, mert még soha nem történt meg, akkor már lehetetlen? A biológia meg menjen a francba a tényeivel.
Mivel kis idő elteltével a kényelmetlen szemtanúk kihaltak, nem volt már akadálya, hogy bármit állíthassanak a valláscsíra alapítói. Minden, a régi könyvekben felsorolt lehetetlenséget beleillesztettek a sztoriba, leírták, sokszorosították, szétosztották, majd fennhangon hirdették, hogy "lássátok, mindenben egyezik a prófétákkal, ő volt az, ne keressetek tovább!"
Paff, ennyi, minden smakkol. Indulhat a banzáj, toborozzunk tagokat, úgyis sok nyomorult szeretne valami összefüggő, igaznak tűnő dologban hinni. "Elérkezett a végső domb, ott van a túloldalon, de ne mászkáljatok el, majd mi megnézzük és elmondjuk, mi van odaát!"
A Római Birodalom jópofizmusból vagy kényszerből szép lassan elfogadta a dombtézist, hiszen ők ebben voltak profik: leigáztunk valakit, de hogy ne ugassanak sokat, a vallásukat beolvasztjuk az államéba, ha nekünk szolgál, bármit imádhat, legyen az bakkecske, laposkő, meteorit, zsíroskenyér vagy valami láthatatlan izé. Csakhogy ezt megszívták, most az egyszer. A beolvasztott inkompatibilis új cumó elszennyezte az ötvözetet, az egyes részek rétegekre váltak szét és az egész mehetett a szemétbe. Persze ha a szemét elront valamit, akkor csak még több szemét lesz, úgyhogy a szemétnek ez még jó is.
Jöttek a szorgos hétköznapok, amit az utókor nemes egyszerűséggel középkornak, sőt: Sötét Középkornak keresztelt el. Némi szándékolt tudatlanságban tartás, kevéske fajirtás, cseppnyi inkvizíció, lehelletnyi eretnekirtás, egyházszakadások, reformáció, "eppur si muove", "nihil obstat", "imprimatur": zajos, mozgalmas egyveleg, másfélezer évnyi káosz.
Köszönjük neked, ó, Hatalmas Égimeszelő, mert ugye ez Te engedted ?!?
Azért cserébe az a béke és nyugalom, amit ígértetek, nem igazán valósult meg, nemde, srácok? Bűntudat, elhallgatás és elhallgattatás, családon belüli elnyomás, a nők a megtestesült gonosz, aki nem hisz, az elkárhozik... folytathatnám, de minek? Szerintem a beígért belső jólét sem jött be, pedig lett volna idő bizonyítani...
Nagyot tévedek, ha kijelentem, hogy a kereszténység kétezer éves történelme egy bazinagy kudarc volt?
Ami lehetett volna
Tételezzük fel egy eszmefuttatás erejéig, hogy Jézus nem születik meg, vagy nem lógatják fel, vagy a követői nem akarnak nagyot mondani.
Társadalom
Maradjunk az addigi történelem tényeinél. A Római Birodalom volt akkor az ismert világ csúcsragadozója. Népeket hajtott igába, eljutott a kontinens minden szegletébe, ők voltak a janik. Keleten a perzsák voltak kényelmetlen szomszédok, de ők olyan kavargós-kaotikus népek voltak, és azok mind a mai napig, előbb-utóbb le lehetett volna gyűrni őket is, aztán jöhet India és Kína, meg az oroszok :-) na jó, akik akkor a mai Oroszország területén éltek.
A világ uraként nincs külső ellenség (az inkák és a maják meg a toltékok meg az egyéb ámerikás birodalmak túlságosan el voltak foglalva az uralkodó seggének nyalásával meg az emberáldozatokkal, nemigen jelentettek volna gondot akár több ezer éven át sem). A belsőket a jóléttel vagy szigorral vagy ezek kombinációjával, meg a jól bevált "divide et impera" használatával elnyomhatjuk. Ha ezt jól csináljuk, az idők végezetéig mi maradhatunk a janik.
Képzeljük el a boldogságot: nincsenek tömeges felforgató elemek, akik nem akarnak nekünk adózni, nem akarnak dolgozni, folyton valami álomvilágban lebegnek, és nem lehet velü semmit sem kezdeni. Nincsenek ilyenek, nem demoralizálják a tömegeket, és főként nem térítenek meg senkit erre az életmódra.
Nincs szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni. Marad helyette az Állam minden fiszfasz ünnepe, kisebb-nagyobb istenek fordulónapja, évente sokszáz ünnepnap.
Kellhet ennél több egy népnek, hogy "panem et circenses" kielégítsük alantas ösztöneit?
Vallás
Nos, vallás kiküszöbölése révén talán itt van a legnagyobb változás.
Államvallásunk magába gyúrja minden nép minden szokását és isteneit magáévá teszi. Innentől kezdve nincsenek vallási balhék, hiszen a mi kutyánk kölyke ez is, meg az is.
Vannak népszerűbb, és kevéssé népszerű irányzatok. Szeretjük Mithrát, mert szelíd, nem szeretjük Shub-Niggurath-ot, mert naponta fiatal szűz lányok véréből iszik a szobra három és fél cseppet. Ilyen elvárásokkal hamar kihal a népesség, úgyhogy nem lesz egy populáris vallás.
Tudományok
A rómaiak mondhatjuk, mindent a görögöktől vettek át, ami a tudományról szól. Sajna az olcsó rabszolga-munkaerő miatt nem kellett a gőzgépekkel és a hidraulikával germózniuk, ott volt a tagbaszakadt gall vagy germán, aki tekerte a malmot és a szivattyút, minek ide dugattyú és forgattyú? A technika nem szaladt volna előre túl hamar, bár a rabszolgaság előbb-utóbb kellemetlen örökség lenne, amikor nincs honnan büntetlenül újakat zsákmányolni. A belső bűnözés nem ad elegendőt a bányákba és a gályákra, itt azért hosszú távon fejlődés várható.
Matematika, fizika, kémia, csillagászat: szépen lassan mind fejlődhet, talán nem olyan robbanásszerűen, mint a valódi történelem során 2-300 év alatt, de azért kétezer év alatt legalább ugyanide eljuthattunk volna. Talán tovább is, nehéz élő ember fejével elgondolni, hogy a kereszténység mennyi gátat épített az emberek fejébe, még a nagyokéba is... Jó példa Galilei, Kopernikusz, Newton: egyikük sem tudta/merte azt mondani, hogy a vallás bekaphatja, helyette inkább finomkodott, hogy Isten így, meg úgy, a tudomány is az Ő szolgája, stb. Emiatt sok kimondható dolgot nem gondolt tovább, nem merte.
Ökológia
"És uralkodj az ég madarain..."
Hát ezt remekül megcsináltuk, fiúk! Annyira komolyan vettük az útmutatást, amit valami megalomán szakállas fickó írt baromi régen egy baromi elhagyatott helyen, hogy mára itt állunk derékig szarban, és a "vízszint" csak emelkedik.
Ha nincs Biblia, akkor nincs ez a remek kis sor, ami igazolja a sok faj kiirtását, az erdőirtásokat, a talaj- és vízszennyezést, meg általában minden, a mai világot fenyegető tevékenységet. nem állítom, hogy a tudományok és az ipar fejlődése nem hoz magával magától ilyesmit, de ilyen méretben semmiképpen, főként, ha a nem kis hívőbázissal rendelkező druidizmus és egyéb animista vallások megmaradnak.
Az emberiség, mint faj
Carl Sagan után nekem is kedvenc vesszőparipám, hogy az emberiségnek, ha szeretnénk, hogy igazán hosszú távon fennmaradjon, nem elég egyetlen icipici bolygón hemzsegnie, valahogyan tovább kellene lépnie a csillagok felé. Ebben nagy segítség lehet a tudomány, mivel eddig még senki sem látott űrruhás, rakétahajtásos embert megszületni.
A mostanra gatyába rázódott tudomány és technika bőven kitermelhette kétezer év alatt az űrutazást, valószínűleg hatékonyabban és környezetbarátabb módon lehetne a Földet elhagyni. Azóta lehetne bázisunk a Holdon, a Marson, a Jupiter holdjain, meg még ki tudja.
Ha igaz a fénynél lassabb haladás korlátja, ha nincs jobb mód, akkor bizony egyeseknek nagyon sokat kell aludnia, míg elérhet valami kies másik bolygóra egy másik csillag körül. Lehet, hogy ezt sohasem tudjuk megtenni, lehet, hogy egyszer majd sikerül. Ha nem megy, akkor is jobb az, ha még vagy ötmilliárd évig bámuljuk az egyre vörösödő Napot, mint hogy kétszáz év alatt szénné bombázzuk magunkat, vagy trutyivá bakteriáljuk az egész bolygót. Ha meg megy, ha párezer év alvás után párezer ember el tud jutni egy másik Földre, akkor nem jobb az, ha már két vasat tartunk a tűzbe? Vagy továbbmegyek: miért csak egy kupac kopasz kukac induljon el? Menjen tíz hajó, vagy ezer. Ha lehet rajtuk szunyálni, nem mindegy, mikorra érnek oda? Bár én behalhatok egy rosszul sikerült biológiai hadviselésbe (hülyék mindig lesznek) de valahogy picit megkönnyebbülés, hogy valahol valakik talán még továbbviszik az "ember" nevet, ha már mi itt nem vagyunk rá méltók többé.
Csumma csummárum
Mindezeket szépen összefoglalva elmondhatjuk, hogy MaC megint csinált egy csúnya agymenést. Ha ezen túlmegyünk, akkor meg azt, hogy fene tudja, talán lehetett volna jobb is ez e kva történelem, talán.
Én mindenesetre szívesen megnéztem volna egy templomtoronytalan, déliharangszómentes, karácsonyivásárlásiláztalan, de ízig-vérig római örökséges világot.
