Pár hete jött egy agymenésem, hogy ugyan már keressük meg a fellelhető legtávolabbi ősömet. Nem vagyok híve az olyan kutatásnak, ahol az ember sutba dobja a hitelességet csak azért, hogy hirtelen visszaugorva néhány tíz generációt, hirtelen kideríthesse, hogy egészen Árpád apánk honfoglaló lováig tudja visszavezetni őseinek hosszú sorát.
Maaargit, nóóóórmáááális? Hát mindenkinek van apja, anyja, azoknak is volt apjok, anyjok! Játsszuk csak ezt el néhányszor, és máris kiderül, hogy senkinek nem jött létre párszáz éve az utca porából az első őse, hogy ott makogjon mellső végtagjaira támaszkodva Mátyás király visegrádi palotájában, mint vándorkomikus. Mindenkinek volt még eggyel korábbi őse, még annak is, aki nem tud róla.
Ennélfogva bátran kijelenthetem: kisebb-nagyobb foghíjakkal, de vissza tudom vezetni a családomat egészen az (amúgy nagyon helyesen) Ősrobbanásnak nevezett felmenőmig, akiről már csak annyit őriznek a feljegyzések, hogy hirtelen haragú, lobbanékony, bár nem rosszindulatú szülő volt. Munkásságát a mai napig megőrizték az általa hátrahagyott tárgyi emlékek, pld.: Világegyetem, Háttérsugárzás, stb.
Közte és köztem felnőtt néhány generáció, de azért a legbüszkébb mégiscsak őrá vagyok, ő a példaképem!
 |
| Legtávolabbi ismert ősöm |
