avagy pro patria et libertate, mégha historia est magistra vitae is!

Node ne szaladjunk a dolgok elébe.

Tegnap estefelé Mackófiammal egészségügyi sétát tettünk szűkebb (de még milyen szűk!) házunktáján, nevezetesen a zsámbéki romtemplom környékén. Tudni kell, hogy kislakásunk a festői romok közvetlen közelében található, úgyhogy történelmi levegőt szívunk nap mint nap.

A fiúgyermek szokása szerint már kibírhatatlan volt, ezért sétálni indultunk egy babakocsi társaságában. Földrajzi okok miatt nálunk két útvonal lehetséges harc- és babakocsizás esetén: egyik a romtemplom felé és körül, a másik pont ellenkező irányban. (A hegynek föl és le irányokat emberi számítás szerint kihagyjuk a felsorolásból, felfele már csak a farkasordító hegyoldal, lefelé meg egy embertpróbáló lejtő => kb. 95 fokos.)

Fiam a mozgásállapotát csak külső erő behatására hajlandó megváltoztatni, magyarán amikor menni akar, akkor nincs olyan isten, hogy megálljunk, ha megállok, akkor üvölt, igyekszik kitérni a változás elől. Egy idő után viszont rájött, hogy némá, itt vannak jópofa dolgok is, pl. kutyák.

Kisvártatva elmúlt az üvölthetnékje, és hagyott nézelődni - akár álló helyzetben is! Úgyhogy megálltunk a romi kerítése előtt, és csinálhattam néhány fényképet, amit most megosztanék veletek, ha érdekel.

Nem szeretem a vallást, a templomokat, az ilyenolyan rituálékat és értelmetlenségeket. Egy dologra mégis kíváncsi volnék: milyen lehetett ez a templom fénykorában?