Most fejeztem be Frederik Pohl Plague of Pythons c. 1965-ben íródott könyvét. Sajnos csak angol nyelven érhető el, tudomásom szerint, de remekmű, Pohl-hoz méltó.

Dióhéjban: a regény az akkori (1965) közeljövőben, tehát nagyjából napjainkban játszódik, helyszíne egy olyan Föld, ahol ezer gátlástalan tudós és zsarnok uralkodik milliárdok felett, méghozzá a létező legtökéletesebb módon: egy ötletes ultramikrohullámú sugárzó segítségével Hawaii szigetéről távirányítják az egész világot, miután világméretű atomháborút robbantottak ki, és a megmaradó milliárdok között folyamatosan őrült ámokfutást rendeznek, távirányított kisemberek által gyilkolva.

Zsarnokságukra magyarázatként azzal érvelnek: a Föld összes népe előbb-utóbb úgyis kiirtaná egymást az atomversenyben (ne feledjük, 1965-ben írta ezt Pohl, hidegháború, ugye…), így ők csak irányítottan és tervszerűen lemetszik a nemkívánatos vadhajtásokat. Még maguk előtt is titkolják, hogy már-már isteneknek érzik magukat, vérszomjuk is vetekszik az ókori primitív istenekével.

A könyv főhőse Chandler, akit szülővárosából száműznek egy “megszállottság” során elkövetett nemi erőszakért. Korábban, az atomháború előtti időszakban mikrohullámú mérnök volt. Vándorlása során barátokat szerez és veszít el az őrült “istenek” miatt, többször is megszállják őt, végül elirányítják Hawaii szigetére, ahol egy tartalék sugárzót kell megépítenie az “istenek” számára. Miután elkészült, próbaidős “istennek” léptetik elő, ő is megkapja távirányító koronáját, és -folytonos megfigyelés mellett- részt vehet, részt kell vennie az “istenek” játszadozásában.

A folyamatos vérengzésektől elborzadva titokban a zsarnokság megszüntetésének lehetőségét keresi, végül egy baleset jóvoltából megszerzi a “főisten” tartalékrendszerhez készült koronáját, és elragadja a hatalmat a tudósoktól. Hogy mindörökre véget vethessen az agykontrollnak, távirányítással szisztematikusan “megöngyilkolja” a tudósokat.

Dilemmája és egyben a regény befejezése is: elhiteti magával, hogy ha majd biztosan végzett szörnyű küldetésével, akkor leteszi majd a koronát, és végleg megsemmisít mindent, hogy nyoma se maradjon a zsarnokságnak. A regény uolsó mondata:

“Csak addig fogja majd viselni, amíg elvarr minden szálat, csak addig és egy másodperccel se tovább - gondolta, de már tudta, hogy hazudik.”

Lord Acton mondta: „Minden hatalom korrupttá tesz - az abszolút hatalom abszolút korrumpál.”

Vajon létezik-e ember a Földön, aki, legyen bármilyen jószándékú és jámbor, ha egyszer megízleli a tökéletes hatalmat és irányítást, képes és hajlandó lenne lemondani róla? Érdekes kérdés ez, a választ csak sejtem. Most, egyszerűnél is egyszerűbb emberként könnyen rávágom, hogy igen. De az ember önző, és ebből csak néha, ritka alkalmakkor képes kitörni. Vajon én képes lennék-e erre? Szomorú sejtésem az, hogy nagyon nem vagyok ebben biztos.

Remélem, soha nem leszek abszolút hatalom birtokosa!