Még nagyon-nagyon régen, amikor mindenki vagy a Commodore-64-esét vagy a ZX-Spectrum-át nyúzta, vagy félve tekingetett egy-egy fekete alapon sárga (neadjisten zöld) betűs IBM PC monitorára, olyan 1986 környékén Tomóka (egy akkor egyszálbélű, ma mázsa húsz feletti, rég nem látott) osztálytársam titokzatosan csak annyit mondott iskola után: “gyertek, ilyet még nem láttatok!”

Mentünk. Valahol a Bartók Béla u. és a Fehérvári út környékére vitt el minket BKV-val, az út óráknak tűnt (mondom, BKV!), de végül megérkeztünk. Valami művelődési ház lehetett, annak is egy eldugott kis stúdiója?. Beléptünk, vártunk, jött egy informatikus-kinézetű srác, és bekapcsolt egy vajszínű lapos kis számítógépet, egy nagyképernyős színes tévét és egy erősítőt, betett egy 3.5″-os!!! floppyt a gépbe, és vártunk.

Ami ezután következett, az maga volt a vizuálmennyország a mi C64-es grafikához szokott szemünknek: egy piros fehér kockás nagy! labda pattogott a képernyőn, és ezalatt valami fantasztikus hangzású zene szólt az erősítőből. Mai szemmel nézve nevetséges, de percekig bámultuk, csak néha szólalt meg egyikünk-másikunk, hogy “űűűűű”, meg hogy “azannnyaaa”, meg ilyesmi. Tényleg gyönyörű volt…

Akkor tudtuk meg, hogy ez egy Amiga-500-as számítógép volt. Abban az időben félelmetes grafikai és zenei képességeivel kenterbe verte még hosszú évekig a PC-ket, riválisa talán az Atari gépei voltak, de semmi más.

Később, amikor már viszonylag elérhető árú volt számomra is (évekkel később) nekem is lett egy ilyenem. Több száz darabos floppykészlettel és SCART-kábellel vettem át egy falubélimtől, nem kis pénzért. Ami azután történt!!! Taffi ex?barátommal napokig-hetekig-hónapokig játszottuk a Settlers-t, az UFO-t, az Alien Breed részeit, hatalmas joystick-kattogtatásokkal.

Azóta sem élveztem úgy számítógépes játékokat, mint akkor, számomra az volt a hőskor…