Újra itt vagyok, mivel ma kezdtem el ismét csak munkába járni, három hét felhőtlen szabi után. Írhattam volna otthonról is, de nem tettem, főként azért, mert kis kivételtől eltekintve (Mackófiam duduzása = bármilyen ótós játék szántógépen) nem volt se időm, se kedvem gép elé ülni.

Mi minden történt velem ez idő alatt? Minden és semmi.

Úgy volt, hogy a három hét alatt lebetonyozom a pincénket, ami most tudvalevőleg földpadlós, ezért poros és büdös. Igen ám, de alighogy nekiálltam volna, jött gézé, aki Zsámbékról ismerősöm, és mellékekesen lakatos a szentem. Még korábban lezsíroztuk, hogy készít nekünk egy pofás vaskeretet a kapukhoz, mivel mindkettő elég leharcolt állapotban leledzett. A nagykapunk -minő istenkáromlás- kifelé nyílt az utcára, valami salgópolcból lett összegányolva, és rajta szőrösdeszka-burkolat, húsz év esőfestésével. A kis bejárati kapu meg öreg vasajtó fehér festék nyomaival és kutyák kiugrása elleni utólagos drótozással, megérett a kapuhalálra.

Gézé jött, heftölt, kipróbált, levágott, újraheftölt, kipróbált, működött. Utána napokig rozsdamaróztam, csiszoltam, mértem, rajzoltam, csavaroztam, de végül meglett a nagy mű, alkalomadtán kiteszek ide fényképeket is.

Aztán, mivel Vivi egy hétig nem volt itthon, félidőben Mackókára vigyáztam, félidőben házkörüli teendőket végeztem, kertészkedtem, locsoltam, vizet szereltem, nem unatkoztam egy percet sem.

Mindezt megírhattam volna napra lebontva is, de tegyük szívünkre a kezünket: ki a rákot érdekel a másik effajta tevékenysége? Elég ebből a kivonat is, minek ide "ma, ahogy megmarkoltam a szívlapátot, hirtelen villám vágott a keresztcsontomba innen e, idáig e!"

Na úgyhogy visszajöttem, örvendjetek, árad hamarosan a bőcsesség csőstül, möglássátok!