Ezen a fordulaton csavarjunk egyet: túl sok, túl későn, és elő is állt az az állapot, amire gondolok.
Nevezetesen: megboldogult kamaszkoromban hétfőnként rohantam haza az iskolából, hogy elérjem a Petőfi rádió kívánságműsorát "kettőtől ötig". Az ott lejátszott számok analógtechnikás rögzítése (magnófelvétel) volt az egyetlen módja, hogy az aktuális slágerekhez hozzájuthasson a mezei emberfia. Rengeteg eltöltött emberóra, rengeteg tönkrevágott magnókazetta, rengeteg elmulasztott lecke a mérleg.
Emlékszem, anno fél kezemet odaadtam volna egy-egy ritkaságszámbe menő zeneműért. Órákon át csattogtattam apám féltve őrzött Panasonic rádiós magnóját, hogy a számok elejét és végét minél pontosabban illeszthessem egymáshoz, mintegy kiküszöbölendő az akkor (és ma is) szokásos lemezlovas belepofázást a számok elején és végén. (Tényleg, titeket is megvadít, amikor egy köcsög senki ráénekel egy számra?)
Volt még egy el-elakadó zeneforrásom: a Sugár üzletközpont sokat szidott szentélyében néha igen jó áron lehetett kapni (leginkább magyar) bakelitlemezeket. Ha éppen volt raktárkészleten, és éppen volt pénzem, és éppen rábukkantam, nagyon jópofa beszerzésekre is képes voltam. Egész komoly gyűjteményem alakult ki KFT, Jean-Michel Jarre, Bikini, meg miegyéb szerzőktől.
Aztán véget ért ez a korszak, jöttek a CD-k, aztán az Internet, az mp3-ak tömkelege, és rájöttem valamire: most, hogy már szó szerint bármit megszerezhetek ilyen-olyan forrásból (és sokmindent meg is szereztem), már csak a gyűjtőszenvedély miatt tettem, a beszerzéseim ott porosodnak egy százas DVD-gyűjtő forgatható lapjai között. Nem hallgatom meg őket, legfeljebb ha néha rámtör a nosztalgiázhatnék, és a régi kedvenceim mára kedves emlékké fakultak. Túl sok a lehetőségem, de már túl későn, elmúlt a rajongás irántuk.
Nem panaszkodom, helyette (sokszor véletlenül) vannak új kedvencek, itt van mindjárt Weird "Al" Yankovic, egy amerikai zenemű-parodista, akinél sokoldalúbb zenészt még nem ismertem. Ha őkelme valóban "komoly" slágerfaragásra adná a fejét, úgy gondolom, bőven lepipálná a manapság divatos szupersztárokat. Parodizált ő már Madonnát, Coolio-t, Queen-t, olyan sokmindenkit, hogy nem is tudnám hirtelen felsorolni, és sokszor a paródia jobb, mint az eredeti. Akit érdekel, keressen rá a neten, rengeteg honlap, dalszöveg, néhol még mp3-ak is található mindenfelé.
Mindezt miért mondtam el? Egyetlen kielégítő magyarázatom van csupán: HÁT CSAK ÚGY! Akinek nem tetszik, ne vegye magára, akinek meg ismerős a szitu, írjon egy kommentet :-)
