Tegnap ilyenolyan okból nézegettük Cicámmal a munkabér-elszámolásomat. Úgy tűnik, hogy munkáltatómnak (tartsa meg ezt a jó szokását!) megéri velem karöltve havonta több mint kétszáz darab ezrest leperkálni a társadalombiztosítás feneketlen bendőjének telhetetlen markába (csak hogy megfelelő képzavart is használjak néha…).
Namármost: ez ugyibár évente cirka sőt több mint két millia. Mennyit is vagyok beteg én évente, hadd gondolkozzam egy kicsit,, várjatok: számolok, jegyzetelek, összegzek: nulla, azaz nulla napot. Hogy miért? Mert olyan pöccre ki van számolva a fizum, hogy egyszerűen nem tehetek mást, mint influenza esetére fenntartok évi három-öt nap szabit, hogy addig se kelljen a napi csökkentett éhbért/alamizsnát, közkedvelt nevén táppénzt kapnom. Inkább bocsánkodok egyet a melóhelyen, és szabadság keretében kifekszem a bacivírusokat.
Kiscsaládom többi tagja egyrészt fiatal (Cicám), másrészt még fiatalabb (Csimbor és Bákomka), úgyhogy ők egyrészt ugyanebben a cipőben járnak (sosem betegek), vagy ha mégis, akkor megoldjuk okosba’. Nagyon saccra mondom, hogy miattunk az egészségügy úgy ahogy van, felkötheti magát. Kórházba hálsten nem járunk (utoljára Ákomka végett voltunk, akkor se ingyér ám!, dokibácsi szereti a kis szögletes borítékokat, vastagon!), a gyógyszert meg hamarosan megveszem a sarki benzinkutastól, maximum nem mondja el, hogy a vitaminból napi egyet kell bevenni (az úgyis rajta van a betegtájékoztatón, kérdezze meg benzinkutasát, trafikosát!)
Igenám, de akkor most hol is van az évi kétmilla (eddigi pályafutásom tizennyolc éve alatt az mennyi is?) ? Hát szolidáris vagyok én? Emberbarát vagyok? Adakozó vagyok? Egy nagy túróst! Ha rajtam múlik, nem kapja meg az ingyenélő, szájtáti, naplopó “potyautas”! Csakhogy nincs ám választásom, ezt karhatalmilag veszik el, hónapról hónapra, mert “Magyarországon minden állampolgárnak azonos bánásmód jár az egészségügyben”. Hát hogy is van ez? Én fizetem másik három-öt-tizenhúsz ember mindennapjait, csak azért, mert ország- és világméretű kísérletet indított pár, százéve halott nagyfejű markszengelszleninsz, amiben mindenki egyenlő, és mindenki egyformán kék?
Igenis akarom a többiztosítós-mocskoskapitalistaversenyes-haszonelvű-szemétszar egészségügyet, amelyben egymást tapossák le a biztosítók a pénzemért, amiben nem leszek se én, se a családom tagjai tizenkét személyes kórtermekben összezárva haldokló/önösszefosó/alvajáró/tömeggyilkos/rohadtbüdös embertársaimmal. Igenis vágyom arra, hogy ha már kórházba/orvoshoz/rendelőbe kerülök, mert valami bajom van, akkor elesettségemet ne tetézzék még mellőzéssel, megalázással, lenézéssel, kizsebeléssel, mégbetegebbététellel és műhibákkal és karszéttárással, hogy “hát ez még a hibaszázalékon belül van”.
És innentől kezdve politikai nézettől és pártállástól függetlenül menjen mindenki a p.csába, aki azt meri mondani, hogy “minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve”, és hogy “nehogymá’ változtassunk bármit is”. Igenis változtassunk, le kell végre törni ezt a förtelmes torzumot, de tőből, és valami normális, használható dolgot kell a helyére ültetni, de gyorsan, “mert én sem leszek fiatalabb”, mire kórházérett leszek, addigra ez történjen meg, azt ajánlom, irgum-birgum!
És bárki teszi ezt meg nekem, a családomnak, az országnak, azt én támogatom, legyen az akár az ördög is (ő legalább törődik vele, hogy mi kell nekünk) ! Lehet engem ezért a nézetemért utálni, megvetni, elítélni, de aki így tesz, vagy volt, vagy lesz majd beteg, megy majd kórházba, és akkor legyen nagyon elégedett, onnan belülről!
