Idestova öt éve vagyok jelen melóhelyemen alkalmazásban. Szó se róla, volt már részem itt is "nehéz napokban", de azért nem panaszkodhatom: jó kis csöndes hely ez, kevés az igazán nehéz meló, és főként nem buszogatnak lépten-nyomon.

Ma reggel filóztam el a liftben (öt emelet kb. másfél perc :-) hogy eddig volt ugye aszongya a Kőbányai Gyógyszergyár (ma Richter), a Mezőbank, a Budapest Bank, aztán megint Budapest Bank, aztán az SG Hungária Bank, aztán meg ez, amit nem publikálok.

Soha nem akartam melóhelyről melóhelyre ugrálni, igazából mindig ki voltam egyezve (egy kivétellel) a körülményekkel, a fizetéssel, mindennel. Én lehettem volna a régi átkos mocskoskommunistagyalázatosfujjfujj időkben a törzsgárdista, a talapzat, a kőszikla egy munkahelyen. Megkaphattam volna a nyugdíjba vonulásom alkalmával az arany zsebórát a főparkigazgatótól, ami nagy szó ám.

Valahogy mindig úgy alakult, hogy max. 5 év után mennem kellett, hogy átszervezések, hol cégmegszűnés, hol pedig egészségféltés okáért (nem szerencsés ösztrogént belélegezni heti hat napban egy életen át: az álmoskönyv szerint a férfiembernek hatalmas mellei nőhetnek, aztán hordhat cékosarat élete végéig, de az meg kényelmetlen, ha a gumírozás becsípi a szőrt a hátán...)

Úgyhogy most itt vagyok, dolgozom, mint a güzü, és csak remélem, hogy nem kell a közeljövőben továbbhányódnom az élet rögös hullámainak útvesztőiben, hogy a megfelelő képzavarral éljek.

"Vagy bele kell nyugodnunk, hogy a valóság ebben a világban igazságok és véletlenek ismeretlen arányú keveréke, amit egy vak és süket óriás rázogat fületlen cserépkorsóban?"

Zsoldos Péter: Távoli tűz