A ma előtti napon este nézem a híradót, és az amerikai álom újabb ékes példáját volt nemszerencsém látni.

Bátor rendőrök hada védte egy amcsi nagyváros lakóit a közeli vágóhídról elszabadult vérengző tehenek hordájától. A köz eme szereplői haláltmegvető bátorsággal elszakítottak több szörnyet is a főseregtől, majd sarokba szorítván rövid sorozatokkal végeztek velük. A rettenetes fenevadak eltörlésében részt vevő közegek büszkén pózoltak a kamerák előtt, miközben lövéseikkel ártalmatlanná tették a dühöngő ragadozó állatokat, melyek sunyi módon éppen az ott lakó kisgyermekek kiirtását tervezték mocskos kérődzésük mögé rejtőzve.

Szánalmas dolog, amikor egy zsírfejű huszadrangú senki fegyvert kap a kezébe, és mivel alig-alig használhatja, maximum fekete polgártársai ellen, csak így tudja kiélni vadnyugati hajlamait. Mi a sz@rért nem lehet ezeket küldeni Irakba meg Afganisztánba, menjenek, hogy fossák össze magukat az első tálib vagy szaddamista sorozattól? Régóta tudom, hogy Amerika már régóta a vízfejű gazdag hülyék országa, de utálom, hogy akármelyik onnan jövő hír ezt mindig csak megerősíti bennem. Gratulálok, Amerika, lehetőségek földje, erre vagy képes!

Tegnap hazavittem a csodamasinát, és csináltam néhány kutyiképet. Ebből az egyik:

Kaptam jópár puszit Zoétól, összenyálazta a szemüvegemet, meg is harapott, szerencsére a bőröm még éppen a szakítószilárdsági határon volt. Nemsokára már pírszinget is fogok viselni, kiskutya alakút, szépet. Hogy hol? maradjon titok, attól függ, hol harap meg először, mikor már elég élesek a fogai. Mindenesetre szorgalmasan gyakorol, iszonyú patkányirtó mozdulatokkal rázza a gumicsirkéjét.