Feladó: Bear
Címzett: Mennyei Esélyegyenlőségi és Kibabrálási Főosztály, magasföldszint, balra

Tárgy: reklamáció

Tisztelt Osztályvezető Úr!

Alulírott Bear (személyes adatok az Önök nyilvántartásában) felháborodásomnak kívánok hangot adni jelen levélben. Reklamációm tárgya a következő:

Önök kereken 37 évvel és 3 hónappal ezelőtt megkerestek engem, miszerint kívánnék-e egy nagy kihívásokkal teli és komoly elhivatottságot igénylő munkakört betölteni. Tájékoztatójuk kiemelt díjazást, komoly juttatásokat és remek előmeneteli lehetőségeket ígért. Rövid tépelődést követően jelentkeztem a meghirdetett feladatkörre.

Már az első néhány nap alatt kezdett számomra világossá válni, hogy “nem eszik olyan forrón a kását, ahogy főzik”. Ha leszámítom a tényt, hogy kijelölt pártfogóim lehetőségeiket és erejüket latba vetve próbáltak segyteni, hogy az új feladatkör buktatói között eligazodhassak, meg kell mondjam, hogy már akkor erős kétségeim támadtak a megjelölt munkakörülményekkel kapcsolatban.

Nem elég, hogy még az alapvető munkavédelmi és mentálhigiénés oktatást sem kaptam meg Önöktől, de emiatt naponta több alkalommal kellett méltánytalan módon mások jóindulatára hagyatkoznom. Fizikális szükségleteimről való gondoskodási lehetőségem szinte egyenlő volt a nullával, és ez a hátrányom csak jóval a munkábaállásom kezdetétől számított második évtől csökkent le fokozatosan.

Határozatlan idejű munkaviszonyom alig ért el a hatodik évéhez, amikor korábbi, jól megszokott munkahelyi pártfogóim továbbképzésre küldtek, és emiatt a munkahét nagyobb részét kellett hosszabb időre kiküldetésben töltenem, sokszor számomra ismeretlen és gyakran antipatikus kollégák között. Nem panaszkodom, a továbbképzés első nyolc éve gyorsan eltelt, ez idő alatt rengeteg hasznos munkakapcsolatot sikerült kiépítenem.

Megbízatásom tizennegyedik évében Önök (egyetértésben a munkavégzés helyszínét akkor ideiglenesen negyven évig igazgató testülettel) újabb továbbképzésre küldtek, ám ezúttal lehetőséget adtak arra, hogy magam válasszam meg, mely intézményben kívánom szolgálni Cégük jövőbeli érdekeit. Tanulmányaim befejeztével Önök -mondhatni- magamra hagytak, mondván, idézem: “Arcod verejtékével edd kenyeredet, míg vissza nem térsz a földbe, amelyből vétettél, - mert por vagy, és visszatérsz a porba!” Jó kis céges mottó, ugye?

Innentől kezdve hosszabb-rövidebb szakaszokban hol sikeres, hol kevésbé vagy egyáltalán nem volt sikeres az Önök cégénél a pályafutásom. Kezdetben még gyakran kaptam prémiumokat, céljutalmakat, béren kívüli juttatásokat, ám az egész világon tapasztalható recesszió -úgy tűnik- az Önök vállalkozását sem kíméli.

Kezdetben -naiv módon- többszöri megkereséssel éltem a Cég munkáltatói jogainak gyakorlója irányában, hogy enyhítse a rám háruló köz- és egyéb terhek mértékét. Sajnos, miután szomorúan tapasztaltam, hogy Őhozzáférhetetlensége semmilyen folyamodványomra nem válaszol, előbb korábbi pártfogóimhoz, majd jelenlegi munkakapcsolataimhoz voltam kénytelen segítségért fordulni. Sajnálatos tapasztalatok tanítottak meg rá, hogy sem a velem egy cipőben járó munkavállalók, sem pedig a már kiemelt, magasabb pozíciót betöltő kollégacsoportok nem sietnek egy munkatársuk segítségére. Ez is csak az Önök cégénél tapasztalható hiányosságok hosszú listáját gyarapítja, sokat elárulva ezzel szánalmas szervezeti kommunikációjukról.

Összegezve eddigi munkaviszonyomat nem kívánok komolyan panaszkodni. Juttatásaimból átlagot vonva nem gondolom, hogy Önök akár jobban, akár rosszabbul bántak volna velem, mint bármelyik kollégámmal (de ezzel nem mondok sok pozitívat!). Az alapvető juttatások, úgymint élelmezés, munkásszállás, munkaruházat eddig mindig eljutottak hozzám, bár néha igencsak sokat kellett talpalnom egyik raktártól a másikig, mire meglettek. Előző telephelyemen Önök kirendeltek mellém egy segítséget (ő sajnos csúnyán megdézsmálta a rám bízott raktárkészletet, majd azonnali felmondását beadva távozott), két ipari tanulót, akik a mai napig tanulmányaikat végzik az Önök egy másik telephelyén (a fent nevezett segítség e tanulókat is szó nélkül magával vitte, és azóta sincs róluk komolyabb tudomásom, bár az egyikük mintha most készülne pályamódosításra).

Raktárkészletem megdézsmálását Önök nemhogy a fenti személy rovására írták volna, inkább az én készlethiányomhoz csapták (igazságtalanságuk persze nem lepett meg). Emiatt jónéhány évig munkabéremnek csak igen kis részét láttam fizetésnapon a borítékban, a többit Önök “nagyvonalúan” más érdekcsoportok részére utalták át.

Ez idő alatt keserűségemet csak az enyhítette korlátlan mértékben, hogy megismertem az Önök cégének egy másik munkavállalóját, akivel Önök még kegyetlenlenebbül jártak el, mint velem. Az ő dícséretére legyen mondva, hogy míg más, kevésbé céltudatos ember már rég az Önök arcába vágta volna felmondását, addig ő felnevelt egy új dolgozót, akit szintén Önök jelöltek ki az ő pártfogásába.

E dolgozóval én az Önök megkérdezése nélkül (mit vártak, fentiek ismeretében?) intim munkakapcsolatot létesítettem, korábbi munkásszállásomat otthagyván közös otthont teremtettünk. Sikereinket látva Önök kicsinyes irígységüktől indíttatva fokozatosan olyan akadályrendszert teremtettek, mely közös életünket egyre inkább lehetetlenné tette (kérem, ne is tagadják, a bizonyítékaim ugyan közvetettek, de mind az Önök vezetősége felé mutat!)

Hiába vállaltuk el egy újabb ipari tanuló kiképzését és életre való felkészítését, Önök mindmáig vonakodnak az ehhez szükséges anyagi és munkaidő-kedvezményt biztosítani. Korábbi munkatársaim, pártfogóim, segítőim vagy már korábban végleg kiléptek az Önök által biztosított munkaterületről, vagy éppen kényszerből tartós betegállományban vannak, elkerülendő az Önök által “biztosított” méltatlan munkakörülményeket. Önök hosszú, szorgos aknamunkával lehetetlenné tették azt, hogy megmaradt kollégáimmal emberi kapcsolataimat ápoljam, elvéve mind anyagi, mind erkölcsi támogatásukat.

Ezúton felszólítom ezért Önöket, hogy a mai nappal hagyjanak fel minden, velem és családommal kapcsolatos negatív tevékenységgel, azonnali hatállyal rendezzék az elmúlt évek alatt felhalmozódott elmaradt túlórák és pluszmunkák kifizetését, és nyújtsanak biztosítékot arra vonatkozóan, hogy Vezetőségük inkompetenciájából kifolyólag engem és fent nevezetteket a jövőben kár nem fog érni.

Felszólítom Önöket továbbá, hogy az ezen levelem miatt esetleg (nagy valószínűséggel) tervezett megtorlást semmiképpen se kezdeményezzék, ellenkező esetben megteszem a szükséges jogi intézkedéseket. Terveim között munkabeszüntetés, éhségsztrájk vagy lélegzet-visszafojtás is szerepel, akár hosszabb időn át is (lebegjen szemük előtt Gandhi példája!)

Kérem, vegyék figyelembe, hogy a munkaerőpiacon nem csak Önök az egyetlen lehetséges választás. Ugye emlékeznek még a szakma nagy öregjeire, Júdásra, Faustra, vagy éppen Chuck Norris-ra? Remélem, nem akarják, hogy a “másik cég” vonalait erősítsem?

Abban a reményben zárom soraimat, hogy sikerül egy mindkét fél számára kielégítő megoldást találnunk közös problémánkra. Várva megnyugtató válaszukat, maradtam (minimális) tisztelettel

Munkavállalójuk:

Bear

U.I.: A jóvátételnek szánt huszonötmilliárd forintot, az új ház és cégautók kulcsait, valamint a tarisznyányi boldogságot dobják be a város határán álló szemeteskonténerbe (ha nincs benne hely, tegyék csak mellé a földre). Zsarukat nem akarok látni, különben a fegyverszünet és a hallgatólagos megállapodásunk a Cégnél maradásomról ugrott!!! Emlékezzenek Chuck-ra, és Mahatmára!)