Van nékem egy remekbe szabott aprókockás szövetkabátom. Még Anyám találta valamelyik diszkótakarítás során, szerintem valaki igencsak szidhatta a tolvaj mocskos kezét, aki a vadiúj kabiját elvitte, holott csak síkrészegen bent hagyta a vécében. Nomindegy.

Ez a kabát nekem már annyi jót tett, mint a kisködmön a kincskereső kölöknek. Mondhatnám úgy is, hogy én vagyok az utca hírmondója kora ősztől késő tavaszig akár ebben (nomeg egy szál pulcsiban) át lehet vészelni a mostanság nem túl zord időjárást. Ja és nem lehet beleizzadni, mert szellős is egyben, egyszóval ideális felsőruházat.

Persze szegény lassan az örök kabátmezőkre fog távozni, lévén vagy tizenöt éves (te jó ég, ilyen régóta van meg???), egyik zsebe kiszakadt, ezáltal teremtve nagyjából fél köbméteres rakodóteret magam körül (ezzel akár bolti tolvajnak is elmehetek, kevésbé figyelmes biztiőr mellett a hűtőpultot is kihozom). Picit kinyúlt, picit foszlós, mit a jó kalács, az ujja meg egy soron fel van hajtva, amióta az eszemet tudom (néhány éve talán). Szerintem jobb is, hogy eddig nem találkoztam régi tulajával, mert a kabátujj hosszából ítélve legalább egy orángután lehet.

Ezt a kabátot már többen is elirigyelték tőlem az évek alatt. Egyszer egy remekbe szabott kínai susogós pufidzsekit (á 1500 HUF) is felkínáltak érte, hosszas tépelődés után (1 villanat) nemet mondtam.

Szumma szummárum: fogalmam sincs, miért írtam le most ezt, talán mert ma reggel már ebben jöttem dolgozni, hüvi van már reggelente, a pulcsi meg napközben nem kell.

Mindenesetre irigyeljetek, egy darabig még nagyon elégedett leszek a kabátommal.